Iskolánk szeretne segítséget nyújtani a Központi írásbelire történő felkészülésben. Az alábbi hivatkozásokon elérhetőek azok a felületek, ahol feladattípusonként, az elméleti ismereteket rendszerező összefoglaló anyagok és az online megoldható gyakorló feladatsorokhoz vezető linkek találhatóak. Az alábbi hivatkozásokra kattintva mindenki a számára megfelelő előkészítő felületet választhatja.
A Kitűnő tanuló program keretében 35 kisdiákunk tekintette meg a Fővárosi Nagycirkusz Splash! - Vízicirkusz- Swing a víz fölött című előadását. Köszönjük kísérő tanáraik - Czirok Vera, Glodánné Kovács Andrea és Kulman Beáta - munkáját!
Beró László tanár úr vezetésével a 11. évfolyam történelem faktos diákjai a mai napon meglátogatták a komáromi Brigetio Látogatóközpontot. A kétórás vezetés alatt számos lelettel ismerkedhettek meg abból az időből, amikor Komáromban még légió állomásozott. Továbbá a „Jókai 200” jegyében egy színvonalas kiállítást is megtekinthettek, majd a múzeum további termeit is bejárhatták.
Az őszi érettségi vizsgaidőszakra 2025. szeptember 1-től 5-éig 8.00 és 15.00 óra között fogadjuk a jelentkezéseket.
A jelentkezéshez szükséges:
• középiskolai bizonyítvány
• érettségi bizonyítvány
• személyi igazolvány
• lakcímkártya.
A jelentkezés helye: 123-as szoba, Poczik Katalin iskolatitkár.
További információk: https://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/2025oszi_vizsgaidoszak
Elindult a 2025/26-os tanév iskolánkban. Három új osztály csatlakozott közösségünkhöz az idén. Tantestületünk több új taggal frissült. Szeretettel köszöntjük őket! Képek a galériában.
Gólya-napra várták az osztályfőnökök a 9. évfolyamos osztályokat. Az ismerkedést követően izgalmas sportfeladatok várták az új bárdososokat. Végül mindenki örömmel fogyasztotta a lilahagymás zsíros kenyeret és a limonádét.
Köszönjük az önkéntes diákok segítő munkáját is.